Circus Europa

Circus Europa

A Malko Teatro koprodukciós bemutatója a Nikolaj Hajtov Rodopei Drámai Színházzal – Szmoljan, Bulgária, a Riszto Siskov Drámai Színházzal – Bitola, Macedónia és a Guillotine Színházzal – Stockholm, Svédország.
2008. június 26. 19.00 óra, Bolgár Művelődési Ház (1097 Budapest, Vágóhíd u. 62.)

A kultúrák közötti párbeszéd európai évének alkalmából a Malko Teatro létrehozott egy közös előadást a szmoljani Nikolaj Hajtov Rodopei Drámai Színházzal, a bitolai Riszto Siskov Drámai Színházzal és a stockholmi Guillotine Színházzal.  Négy ország egy-egy színházának közreműködésével jött létre a Dionüszosz mosolyai – Színházi iránytű Észak – Dél elnevezésű projekt, amelyhez a Rodopei Színház a többi színházzal együtt az Európai Uniótól kapott támogatást.

Az előadás műfaja az új cirkusz. Ez egy új színpadi forma, amely a humorra és az iróniára épít. Az előadás célja, hogy a négy ország szórakoztató módon mutassa be egy könnyed és élvezetes előadásban, milyen elképzelések élnek benne a másik népről.
A svéd színészek bemutatják, milyennek látják a makedónokat, a makedónok – a magyarokat, a magyarok – a bolgárokat, a bolgár színészek, pedig a svédeket. Mint egy körtánc, úgy zárul be ez a színházi kísérlet. A projekt és az előadás lehetőséget nyújt több ország művészei számára, hogy alkotói ötleteiket megosszák egymással és új alkotói nyelvet hozzanak létre. Az előadás a spontán kommunikáció és a korlátok észrevétlen ledöntése eszközéül a humort választotta. Az improvizációra épül - a cirkusz, a mozgásszínház, a szó és a zene elemeit felhasználva.
A Malko Teatro Hadzsikosztova Gabriella és Tóth József színészekkel, Bata Rita mozgásművésszel, Tóth Viktor zenésszel vesz részt a projektben, az epizód rendezője C. Nagy István.
Az előadás bemutatója Bulgáriában lesz – június 18-án Szmoljanban.
Utána európai turnéra indul a produkció, amelynek állomásai Szófia, Bitola, Budapest és Stockholm.  A budapesti előadás június 26-án 19.00 órakor lesz a Bolgár Művelődési Házban.

Az előadásra jegyek kaphatók 2000 forintos egységáron a Bolgár Művelődési Házban (tel.: 216-6560), és a Bolgár Országos Önkormányzat irodájában (1093 Budapest, Lónyay u. 41., tel.: 216-4210), munkanapokon,  9 és 16 óra között.

Malko Teatro nyelv menü Lang HU Lang BG Lang EN