Kultúra folyóirat 2008. július 27.

Nikola Vandov

 

Circus Europa

 

 

A Dionüszosz mosolyai – színházi iránytű Észak–Dél című projekt az Európai Bizottság Cultura 2007–2013 programjának támogatásával valósult meg. Maga az előadás a rövidség kedvéért és az elképzelés sajátosságát kifejezve a Circus Europa címet viseli.

 

 

A projekt kezdeményezője a szmoljani színház, koordinátora pedig Mirjana Najdenova színművész. Az alapötlet az volt, hogy  négy különböző országból (Bulgária, Macedónia, Magyarország és Svédország) egy-egy csoportkészítsen húsz-húsz perces részt, amelyeket utána Szmoljanban összeillesztenek egy egésszé és együtt mutatják be a négy színház közönségének. Minden csoportnak színre kellett vinnie egy másik résztvevő ország népéről és szokásairól alkotott elképzeléseit. Macedóniát a svédek szemüvegén keresztül látjuk, Magyarországot a macedónok szemüvegén keresztül, a magyarok Bulgáriát mutatják be, a bolgárok pedig Svédországot. Az együttműködő partnerek: a bitolai Nemzeti Színház, a budapesti Malko Teatro, a stockholmi Guillotine  Színház és a szmoljani Nikolaj Hajtov Rodopei Drámai Színház.

 

Az alapötlet az, hogy a humor jóvoltából kölcsönösen megismerjük egymást. Hogyan?

 

Úgy, hogy hogy mindenki megpróbál belemélyedve megérteni a másik világát.

 

Miből indultunk ki?

 

Természetesen a másik országról alkotott elképzeléseinkből. De ezek általában töredékesek és esetlegesek. Tele vannak előítéletekkel. Olyanok, mint egy jegy, egy bélyeg: minden svéd melankolikus, a bolgárok primitívek stb.

 

Ez nevetségessé teszi az elképzeléseinket. Ahhoz, hogy szellemileg megszabaduljunk ettőlk a kolonctól, először együtt kell értelmeznünk, kellő gúnnyal és iróniával.

 

Ebben az előadásban mindenkinek meg kell próbálnia viccesen számot adni a saját „téveszméiről”, úgy, hogy a másik nevetni tudjon az elébe állított görbe tükrön.

 

 

Ma, miután már ötször láttam az előadást más-más ország közönsége előtt, merem állítani, hogy ez egy utópiához méltó projekt. Mint a különböző országok színházai és színházi szakemberei közötti párbeszéd, eleve sikerre van ítélve. Hirdetnie kell az oly banális, de mindenki által kívánt szavakat az emberek közötti megértésről és szeretetről, a köztük lévő különbségek iránti kíváncsiságot, a különböző országokból, különböző színházi értékrenddel, temperamentummal, jártassággal érkezett emberek csapatmunkájában a bevett professzionális szokások összehangolásáról stb. Másrészt ha a professzionális színházi produktum határozza meg a projekt sikerének a mértékét – akkor eleve fából vaskarika. Művészi egysége alapjaiban problematikus, és az egyes epizódok külön-külön szembewötlően elütő megmunkálása folytán pedig csak egy erőfeszítés, hogy a különböző színházi kísérletekből és esztétikákból valami lehetetlent hozzon létre.

 

 

A projekt minden szintjén sajátos színházi szociológiát képvisel. Hogy kommunikatívabb legyen, a banálisat banálissal játssza ki: klisékkel, közkeletű ítéletekkel. Mintha önkéntelen kísérlet lenne arra, hogy a színház eszközeivel egy reprezentatív szociológiai felmérést végezzenek arról, mi lakozik az egyik ország lakóinak a tudatában a másik ország lakosairól, szokásairól és kultúrájáról. A közönségen lehet lemérni, hogy az egyes részek szerzőinek tudata többé-kevésbé megfelel-e a kollektív tudatnak (a nézőtérének). Ez nem kevésbé volt érdekes, mint maga az előadás. Érdekes, hogyan reagál a többi kolléga a rólunk vagy a többiekről alkotott elképzeléseinkre, mások elképzeléseire. Hogyan reagál az adott város közönsége? Hogyan reagálnak a színészek a közönség különböző reakcióira? Vagyis hogyan fogjuk fel a belőlük kiváltott hatást? Így az előadás, a turné, az egész projekt az alkalmazkodás és a más és a másik meghallásának iskolája volt.

 

 

Stockholmban végre az egész csoport összejött egy „közgyűlésre” (kissé az anonim alkoholisták egyesületi gyűlésére hasonlított). Mindenki elmondta a benyomásait a közös munkáról, a felmerült problémákról, megoldásuk módszereiről. Volt valami megrendítő és naiv ezekben a komolykodva tett rövid vallomásokban. A színészek kifejezték kölcsönös bizalmukat, beszéltek elvárakásaikról és arról, hogy a mindennapi problémák ellenére (ilyenek pedig voltak) készek máskor is részt venni hasonló projektben. Csak épp ezúttal… És kezdődött a tapogatózás annak feltárására, mi volt a gátja most az igazi alkotói kielégülésnek az előadásban való részvétel által.

 

 

Mert az előadás a projekten folyó munkának csak egy szakasza volt.

 

 

A produktum

 

 

A projekt szervezői nem beszélték meg elég tüzetesen a követelményeket, mert az egyes csoportok úgy csinálták meg a saját részeiket, hogy azok nehezen voltak eggyé ötvözhetők.

 

A svédek a Guillotine Színházból Érzékeny témák-nak nevezték el a saját részüket. Ők (az előadásban) őszintén bevallják, hogy keveset tudtak Macedóniáról, ezért kezdtek az interneten kutatni, hogy eltüntessék a fehér foltokat. Hárman (két férfi és Mira, a bájos fiatal énekesnő és színésznő) kis asztaloknál ülnek, és teljesen behálózzák őket  kis számítógépeik kábelei. Macedónia megismerése felelősségteljes munka, koncentrálniuk kell. Megszólal egy hang: „Most elkezdek számolni 1-től 10-ig. 10-re Európában lesztek. 1. És amíg figyelmeteket az én hangomra összpontosítjátok, elkezditek lassan elengedni magatokat. 2. A kezeitek és az ujjaitok melegek lesznek és elnehezednek. 3. A meleg a karjaitok, a vállaitok és a nyakatok felé áramlik. 4. Az ujjaitok és a lábaitok elnehezednek. 5. A meleg elönti az egész testeteket. 6-ra azt akarom, hogy elmerüljetek. 6. És az elernyedt testetek merülni kezd. 7. Egyre mélyebbre és mélyebbre merültök. 8. <city><place>Minden</place></city> lélegzetvétellel mélyebbre merültök. 9. Egyenletesen siklotok. Amikor magatokban 10-ig számoltok, Európában lesztek. Legyetek ott 10-re. 10.”

 

Ők hárman széttárt kézzel, tágra nyílt szemmel ülnek… Csak Rikard mormogja időről időre: „Igen. Jó. Rendben.” Az elernyedés transzában ez nevetségesen hangzik. A nézőtér – mind a négy városban – itt nevet. A svédek a saját részüket angolul játsszák még Stockholmban is.

 

Ezután Mira elkezdi mesélni, hogyan utazott Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságba, és hogy milyen boldog, és milyen izgalmas volt ott… De félbeszakítják.

 

RIKARD: Állj, Mira! Hova mentetek? Nem, nem mondhatod ezt! Azért vagyunk itt ma este, hogy bemutassuk a Macedóniáról szerzett ismereteinket. Soha, soha ne használd ezt a kifejezést a Volt-tal. Pale, folytasd, kérlek, én meg játszom a harangjátékon.

 

PALE: Nem javasolt az országot FYROM-nak (MVJK-nak) nevezni, amikor a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságba utaztok.

 

MIRA: Ezt nem tudtam!

 

PALE: A helyes elnevezés Macedón Köztársaság.

 

MIRA: Sajnálom!

 

PALE: A további kényes témák a macedón–bolgár, a macedón–albán és a macedón–görög viszony. A legtöbb macedón erősen politizált a szomszédjaikkal kapcsolatban, és nem haboznak kifejteni a nézeteiket. Ha Macedóniában vagytok, ne emlegessétek a balkáni háborúkat. Ne emlegessétek Macedónia jövőbeni EU- és NATO-tagságát. Nem féljetek a kommunista időkről vagy Joszip Broz Titóról beszélni, a legtöbb macedón büszke rá, hogy Jugoszlávia része, és gyakran éreznek nosztalgiát iránta. A jelenlegi koszovói helyzetben vigyázzatok, amikor politikáról beszéltek. Annyi kérdést tegyetek fel, amennyit csak akartok, de ne vonjatok le semmilyen következtetést. Egyszóval a politikai nézeteiteket tartsátok meg magatoknak.

 

MIRA: Amikor elkezdtünk ebben a projektben dolgozni, először nem sokat tudtam Macedóniáról. Természetesen néhány dolgot tudtam, ha értik, mire gondolok. Az egyik dolog, amiről korábban már hallottam, az 1963-as szkopjei földrengés volt, az a katasztrófa nagyon megrendített, elszomorított és elgondolkodtatott. Szeretnék elénekelni egy róla szóló dalt.

 

 

Mira a kis asztal elé lép, és elénekli dalát. Nagyon szuggesztív pillanat. A dal olyan, mint egy Brecht-song. Az epizód statikussága két-három alkalommal megtörik. A beszédáradat – elmesélik nekünk, mit találtak Szkopjéról és Macedóniáról az interneten – kissé csapongó, a beszélők tüntetően statikusak. A kialakult zajban és káoszban végül utat tör magának egy általuk hallott macedón dal. Rövid és világos. A narrátor hangja rekapitulálja ’a felfedezéseiket’: ’Svédország – 2 pont’. A Guilllotine Színház három tagjának önértékelése kategorikus: keveset tudunk, csak 2 pontot ér.

 

De azért milyen őszinte kíváncsiság és a leplezetlen ráfeledkezés volt az Érzékeny témák-ban, A svéd részből ugyanannyit tudunk meg a mások iránti érdeklődés hozadékáról, mint magukról a svédekről. Arról, hogy min csodálkoznak, hogy élik át mások szerencsétlenségét, hogyan figurázzák ki saját magukat…

 

 

A bitolai kollégák Az élet mint cirkusz című dramaturgiai etűdöt mutatták be magyar szerzők művei alapján. Egy szomorkás melodrámai történetet egy fiatal lányról, aki cirkuszi artista akar lenni elhunyt édesapja nyomdokain. Az előadás e részének semmi köze nem volt a másik háromhoz. Nem beszélt a Magyarországról és a magyarokról alkotott elképzeléseiről, csak a magyar szerzők iránti tiszteletről. A jó színészek egy jelenetbe zsúfolódtak, amelyet úgy állítottak színre, mintha Hector Malot modorában íródott volna. Talán a legkomikusabban az a mondat hangzott, hogy ’Nincs pénz, nincs cirkusz!’ Ez elkeseríthette a fiatal hősnőt, de komikus kicsengése volt a Circus Europa projekt résztvevői fülében.

 

 

A Malko Teatro színészei a Jó, rossz, jó címet adták a saját színműnegyedüknek. Az egyik színész, Hadzsikosztova Gabriella bolgár származású, <city><place>minden</place></city> bizonnyal ez határozta meg epizódjuk nosztalgikus jellegét. Bolgár nyelven játszottak (még a magyar színész is). Amit bemutattak, az egy kollázs volt színpadi szatirikus szkeccsekből, bohócszámból, szenvedélyes táncokból, dalokból (Gabi csodálatosan énekel, és egy speciális szerkezet felemeli őt a föld fölé, mintha elszállna a dallal, mint Chagall képén látni), Rita elbűvölő táncából Viktor, a káprázatosan játszó szaxofonos kíséretében. Svédországban az utolsó napon Rita megkérdezte tőlem:

 

– Tetszett, ahogy ma este táncoltam?

 

– Nagyon. Sok új elem is volt a táncaidban.

 

– Felismerted az összes népszokást, amelyekre az egész épült?

 

– Nem…

 

Szerettem volna <city><place>Stockholm</place></city> sziklás földjébe süllyedni. Azonnal megkértem a kedves, lelkes és tehetséges Gabit, hogy világosítson fel. Megtudtam, hogy a táncokat a bolgár népszokások – Enyo-nap, German stb. – elemeiből állították össze, ezek mind olyan mozzanatok, amelyek nekem sajnos szinte semmit sem mondanak. Vajon mit mondanak a nem bolgároknak? A Gabi által kiválóan előadott, a öves emberekről szóló legendából átütött a bizakodása, hogy nekünk, bolgároknak van esélyünk, de milyen könnyelműen eljátsszuk. A Malko Teatro nem tudta megjeleníteni a Bulgáriáról alkotott sajátos képet, mert bolgár nyelven játszik, és több ismeretet halmoz fel benne Bulgáriáról, mint a legtöbb bolgár ismer (amire fentebb hoztam fel példát). Arra építették fel a saját előadásrészüket, ami értékes a bolgároknál (főleg a folklórral kapcsolatosakra), értetlenkedve azon, hogyan engedhető meg ennek elsekélyesítése (ami a jelent illeti). Hogy lehet ezzel szembeszállni? Gabi volt a nemzetközi csapat lelke. Erőteljesen viaskodik a hosszú magyarországi tartózkodásban rárakódott réteggel. Fennakad olyasmin, amit mi félvállról veszünk. Természetesen, neki van igaza.

 

 

Ne kérdezzék, hogy a bolgár résznek miért Álomjáték a címe. Strindbergtől vették, de az első három-négy percben látott trollok, parasztok, szarvas lények stb. (Adriana Najdenova hihetetlenül találékony és értékes kosztümjeivel) alkotta mágikus északi kép után mintha ez elfelejtődött volna. Utána a Svédországról alkotott kliséket mutatták be, sok humorral kommentálva: a vikingeket, Pippit, Carlssont, az ABBA-t, a svéd királyi családot, a szexuális szabadosságot, a futballt stb. A nevetést a felismerést szülte és azon ötlet, hogy sok évvel később mutassák be ezeket a figurákat – az öreg Pippi és az öreg  Carlsson tulajdonképpen a királyi pár, az ABBA együttes öreg tagjai… A mosoly jóindulatú, valahogy baráti volt. Maguk a svédek mondták Petar Todorovnak, hogy sarkosabb is lehetett volna. A kedves mosoly nem annyira a svédeknek szólt, inkább az ostoba önérzetünknek, ami a késznek vett tudásunkon alapszik…

 

 

<city><place>Minden</place></city> jól eltalált momentuma ellenére az előadás állandóan ki volt téve annak a veszélynek, hogy mint egységes művészeti alkotás szétesik. Egyes részei nagyon eltérő kiindulópontot választottak. Művészi horizontjaik elkerülték egymást. Azt kérdeztem magamtól, vajon elérhető-e a befejezettség, mindennek egy általános esztétikai törvények által definiált alkotói térbe rendezése. Vagy a darab egysége éppen a különbözőségek színességében keresendő? Avagy ez utóbbi csak szónoki fogás, az erőfeszítések mentegetésére? És az előadás-e a fő célja ennek az érdekes projektnek, vagy az, amit korábban a ’népek barátságának’ hívtunk (képzeljék el, nem teszek bele egy szemernyi iróniát sem, jobban szeretem, ha az emberek barátkoznak, mintha verekednek vagy meredten állnak elborzadva és gyanút keltően fennhéjázó pózban).

 

Ha egy csoport ember különböző – balkáni, közép-európai és skandináv – országokból megszokja, hogy együtt éljen és dolgozzon, ha az olyan egyszerű fogalmak, mint a pontosság, korrektség, együttműködés, közösségi munka lassanként – bár nem könnyen – kezdi ugyanazt jelenteni a számukra, ha ennek a 37 embernek már közös emlékei vannak, akkor egy (európai) cent sem volt hiábavaló, amit a projektre adtak…

 

Magának az utazásnak a dicséretére nem maradt hely. A szabadság érzéséről olyan országok határának könnyed átlépése során, amelyekben eddig soha nem jártál. És arról az ég tudja honnan előbukkanó szomorúságról, hogy a közeljövőben lehet hogy elvész a ’határátlépés’ érzése. Most azért áll meg a busz, hogy kifizessük az autópálya díját, és csak a gyerekkori romantikámat oszlató sofőrök jelentik be: „Már Ausztriában vagyunk"; „Már Németországban vagyunk"; „Már Dániában vagyunk"; „Már Svédországban vagyunk"… Mintha a mágikus 10-es pontot mondanák ki: „…és Európában vagyunk."

 

Szmoljan–Bitola–Budapest–Stockholm

 

 

Kultúra folyóirat, 28. szám (2511), 2008. július 27.

 

 

Genát Andrea fordítása

 

 

Malko Teatro nyelv menü Lang HU Lang BG Lang EN