Trojan Tünde: Haláljáték és életíz

Trojan Tünde

 

 

 

                                      Haláljáték és életíz

 

 

 

 

A színházterem: egy terem, ahol van egy színpad. Vagy nincs. A színház: színészek és közönség. És színpad. De ha nincs, az sem baj. Csak ott legyen a hangulat, a megfoghatatlan érzés, a csiklandozó, mindent beborító sötétség. Tudják, hogy létezik egy nagy, hétszáz férőhelyes színház, kanyargós hegyi utak találkozásánál, valahol, a Balkán-hegységben? És tudják, hogy két ember kanyargós útja éppen ott, a hétszáz férőhelyes színház színpadán találkozik? Egy férfi és egy nő. Látszatra egy másnapos férfi és egy erőteljes takarítónő. Csupa hétköznapi dologról beszélnek: az előző esti bankettről, a férfi lyukas zoknijáról, melyet a kisváros főterén vad táncok közepette koptatott el, a mocsokról, mellyel tele vannak a vödrök, a tiszta vécéről, aminek a kulcsát magával vitte a gondnok. Lassanként azonban más irányt vesznek az időnként a brutalitás határait súroló, sírós-nevetős riposztok. A férfi magyar vendégrendező, a nő bolgár színésznő, akinek a takarítás, fizetés kiegészítés. Az eleinte csillogó, tehetséges, színházi sztár, vezető színésznő, szépen lassan mindenki rongya, részeges, filléres szórakoztatójává válik. Maga sem tudja, melyik helyi elöljáró csinálta fel, az átdorbézolt éjszakák eredményeként születik egy fia, akiért még érdemes… takarítani is. A férfi pedig betegségét fojtja italba. Két ember egy kanyargós út közepén, két színházba torkolló élet. Szinte szimbolikus, ahogyan találkoznak, ahogyan beszédbe elegyednek. Azt hihetnénk, hogy a már-már szürreális, balkáni módra groteszk világ a képzelet játéka csupán. Illékony, keserédes iróniája olyan létet feltételez, melyhez nekünk, boldog(?)nézőknek semmi közünk. Hiszen önmagában abszurd, hogy gyönyörű hegyek között létezik egy nagy színház, egy színház, ahol a művészek a fűtők, a takarítók, a portások. Hogy megélhessenek. Hogy legyen miből játszani és enni. És inni is persze…

 

C. Nagy István jól ismeri a balkáni színház világát és a Balkánt úgy egyáltalán. A különös, érzékeny titkokat, az egyszerű, sohasem hivalkodó kedvességet. Az olykor érdes hangot. Az érdes hang mélyén a szeretetet. Hisz’ látszik, szereti esendő hőseit, megérti és átérzi sorsukat. Tóth József mély emberséggel, már-már a bohóclétet súroló, de a megfelelő pillanatban visszakozó öniróniával alakított rendezőfiguráját, aki egy átmulatott-elfelejtett- másnapos szagú éjszaka után a színházban találkozik a takarítónővel, aki Hadzsikosztova Gabriella alakításában egyszerre mosdatlan beszédű, kemény, elszánt asszony és finom rezgésű, porcelán finomságú színésznő. Szavaik és mozdulataik játéka betölti a teret. A teret, a fekete függönyök keretezte dobozt, melynek negyedik oldala éppen mi, a nézők vagyunk. A „kukucskálós” színház sok mindent megmutat és talán még több mindent rejtve hagy. Ki ne akarta volna legalább egyszer meglátni, mit rejtenek a színfalak? A Balkán Express szerzője-rendezője embereket, vagy talán még inkább emberi sorsokat rejt(eget). Keserű és édes pillanatokat (a keserű persze több) bújtat a függönyök elé és mögé. Teszi ezt őszinte kíváncsisággal és empátiával. Színészei pedig megejtően és esendően, néha teljességgel szégyentelenül, ámde mégis szeretnivaló módon bújócskáznak előlünk és önmaguk elől. Kosztolányi szavai jutottak eszembe, az Akarsz-e játszani című vers utolsó sorai:

 

„Akarsz-e élni, élni mindörökkön,

 

 játékban élni, mely valóra vált,

 

Virágok közt feküdni lenn a földön,

 

s akarsz, akarsz-e játszani halált?”

 

Ez a játék. Az élet. És a halál. Egy órában őszintén, sallangmentesen elmondani mindezt nagyon nehéz. S bár talán egyedül a darab vége bicsaklik meg kissé a nyílt színi halál pillanatának ábrázolásával, az előadás egésze megőrzi egységét és tisztaságát, halálos játék-voltát, melynek életízéhez  azonban mégsem férhet semmi kétség.

 

 

                                     

 

                                                        C. Nagy István: Balkán Expressz

 

                                                        Egyfelvonásos tragi-komi-fantazi

 

                                                        Szereplők: Hadzsikosztova Gabriella,

 

Tóth József

 

                                                        Rendezte: C. Nagy István

 

                                                        Bemutató: 2010. május 4.

 

Bolgár Művelődési Ház

 

Malko Teatro nyelv menü Lang HU Lang BG Lang EN