A beképzelt hóember

interaktív bábelőadás – játékos nyelvóra óvodásoknak, kisiskolásoknak

Arra szeretnénk rávezetni a kis gyerekeket, hogy milyen csodálatos dolog az, ha valaki több nyelven is meg tud nevezni dolgokat, ha több nyelven is megérti, amit mondani akarnak neki. A nyelvi sokszínűséget nem akarjuk idealizálni, de szeretnénk felmutatni, mint az élet egy lehetséges színét. A bolgár és a magyar nyelv között szörfözünk vigyázva, hogy mindenki mindent értsen és az előadás végén mindenki mindkét nyelven tud majd néhány mondatot, és el tud énekelni egy kis dalt.

„A beképzelt hóember”-t két meséből fésültük össze. Az egyik egy elviselhetetlenül buta, utálatos, kényeskedő, hiú hóemberről szól, a másik pedig pont az ellentétjéről, egy olyanról, aki mindenét feláldozza másokért.  A két történet egy példabeszédben egyesül: a rossz megjavulhat, a jó pedig belopja magát a szívünkbe. Régi partnerünkkel a szófiai Ilkova Bábszínház segítségével valósítottuk meg az előadást. Mi adtuk az ötletet, a dramaturgiát és a technikai terveket, ők készítették a díszleteket, jelmezeket, a bábokat és a bábrendezést. 

Szereplő, eredeti ötlet: Hadzsikozstova Gabriella

Zene: Tóth Viktor, Wertetics Szlobodán

Bábok, koncepció: Kátja Ilkova

Jelmez, díszlet, bábtervezés: Ilkova Színház/ Kátja Ilkova

Rendező: Kátja Ilkova, Hadzsikosztova Gabriella

Malko Teatro nyelv menü Lang HU Lang BG Lang EN