Rendező
Drámaíró
Koreográfus
2014-ben C. Nagy István, a színház főrendezője megkapta a bolgár Kulturális Minisztérium rangos elismerését, az Arany Évszázad díjat - Nagy Simeon pecsétjét, amelyet Petar Sztojanovics kulturális miniszter személyesen adott át neki Budapesten.
C. Nagy István (rendező, drámaíró, koreográfus) 1956-ban született. A műszaki pályát hagyta el 1979-ben a színház kedvéért. Pantomimművészként, majd koreográfusként dolgozott a Dominó együttesben, és itt készítette első önálló rendezését is. Később tagja volt M. Kecskés András, Fodor Tamás és Jeles András társulatainak, tanított a szófiai és a budapesti színművészeti főiskolán, majd megalakította első önálló társulatát (Utolsó Vonal). Színpadi átiratait és önálló drámáit rendszerint megrendelésre, vagy saját célra készítette, de utóbbi két darabja kivétel ez alól (Iskolapélda, Határeset). Jelenleg a Malko Teatro alkotói közösségének egyik vezetője és házi szerzője, valamint szabadúszó rendező.